nő-művészet

Blog

2010-07-20T15:26:00.001+02:00

Az illúziók szilánkjai a torkodban, ezt írtam egy papírra félig öntudatlanul, félig összetörve és félig lerombolva a saját építményemet, amit az utóbbi években rakosgattam, míg az utamat állta és én inkább csak meghúztam magam benne. És ezt is lenyeltem, mint minden mást. Egy egész világmindenséget emésztettem már el, persze az ilyen nem múlik el nyomtalanul. Ha valami eltört, azt már a jóisten se hegeszti össze nyomtalanul, a figyelmeztetés mindig ottmarad vörösen, fehéren, fényesen, mint az új bőr, tudom, mert rajtam nagyon sok van, lesz is még, sejtszintű megújulás ebben az apró mikrokozmoszban, mert ilyen szép allegória a test.

Azóta hányingerem van, leginkább.

Erotikus sminkek

2010-07-14T17:13:00.003+02:00

Ennél erotikusabb utalást aligha lehet arcra festeni, remélem sikerül ihletet meríteni estére!

Viccen kívül szerintem a leghatásosabb ilyenkor egy jó pirosító vagy egy a száj színénél egy kicsit sötétebb, természetes árnyalatú rúzs, utánozva mindenféle vérbő állapotokat.

a NARS sokatmondó Orgasm nevű pirosítója

Lányok nadrágban

2010-07-14T14:51:00.001+02:00

Többek között azért is imádok nő lenni, mert egy nőnek szinte mindent szabad. Például gátlástalanul lophatom és interpretálhatom a férfias attribútumokat, nehéz kikerülni a jóízlés határán. Mit kap Marc Jacobs ha vörös rúzzsal és körmökkel fotózkodik? Vagy Baptiste Giabiconi a tűsarkúért? És ez csak két dimenzió, még nem jöttek szembe senkivel...

Mivel a női nem volt elnyomva, és követelt egyenjogúságot, ők kezdtek el legálisan hasonlítani a férfiakra, ők kezdték el hordani a férfiak ruháit, ők vették át a szokásaikat. George Sand, például, akinek bőven akadtak követői európaszerte, a francia irodalom egyik jelentős alakja, aki előszeretettel viselt nadrágot, a haját is rövidre vágatta és szivarozott, ami a XIX. században még igencsak botrányosnak számított, be is gyűjtötte szépen a század kulturális elitjét, annyira bejött. Mi meg azóta is lopunk.

Frida Kahlo az egyenlőség nevében (balra)

Loptunk egy csomó ruhát, mert kényelmes, ezerszer inkább préseljük magunkat nadrágba, minthogy fogni kelljen a szoknyát a mozgólépcsőn a szélben, praktikusabb, kényelmesebb, és nem tudnak aládnyúlni (persze pont ezért érdemes néha szoknyát húzni, bugyit meg nem). Sok lányról le se lehet imádkozni a sportcipőt önazonos alternatíva híján (istenments, hogy a magassarkúval próbálkozzanak addig, ezt nem kívánhatom senkinek, aki nem termett rá). A nem is olyan régi boyfriend divat, meg a sok kis Mary-Kate, nagypapa ing és harisnya, vagy a mindig visszatérő military elemek. Ja persze, a diszkós fiúk a mai napig hordják a babarózsaszín pólót, mert kötelezően metroszexuális mind, de ez egy ~~érdektelen~~ szűk réteg, ~~és a létezésük teljesen felesleges és hiábavaló~~. A skótszoknya meg népviselet, hagyomány.

Scarlett Johansson és Dita von Teese a Flaunt magazinban

A modern erős nő is a lopott cselekvőképességétől erős. Nem kell pár generációval korábbra gondolni, hogy olyan nőeszményt találjunk, aminek a legfőbb erénye az volt, hogy nem zavart sok vizet. Szépen, kellemesen várni a kérőket, akik a hozomány függvényében vagy jöttek, vagy nem jöttek, illatosan, derűsen, tiszta házba várni a férjet, aki vagy jött, vagy nem jött, mert volt jobb dolga is. Jogok helyett társadalmi dogmákkal egy egyszeri nő aligha rendelkezhetett mozgástérrel, a saját érdekében inkább meghúzta magát, és adta tovább a generációs berögződéseket a váltásnak. Igazából most se kell messzire mennem, ha egy olyan példát akarok felhozni, aki azt se képes a férfi nélkül eldönteni, hogy milyen színű ágyneműt húzzon fel.
Emellett remekül megtanult például manipulálni, hiszen az akaratát csak a férfin keresztül tudta érvényesíteni, vérünkben van a hiszti, a zsarolás, a színészkedés, pedig már szabad cselekedni, kéne is, de az már felelősséggel jár, ami a felnőtt ember sajátja. Kevés felnőttet ismerek, én se vagyok az.

Scarlett szexisen végigfüstöli a Match Point-ot

Az egyenlőség-szabadság hozta magával a viselkedésbeli szabadságot, karcosabb, erőteljesebb megnyilvánulások, férfias szokások átvétele. Próbálnak megvezetni a női cigarettával, gyalázat. Erősen férfias attribútum, pont attól gyönyörű ha egy nő kezében a hagyományos (vastag) sodrás ég, nekem szerelmem a barna szűrő is, csak mert a fehér az buzis. A csinált finomkodás mélyen elborzaszt, hasonló a helyzet a papagájtarka trendi koktélokkal, de még egy martinispohár is tud fájni, igaz a martinivel amúgy is rosszban vagyok, mert az én időmben (amikor kicsi és nagyon felelőtlen voltam) afféle szerelmi bájitalként használták a fiúk, és egy csomót megitattak velem, szex helyett persze hányás volt mindig és azóta erősen neheztelek.

Sör! A sör a nyár egyetlen értelme ha valaki nem szeret izzadni és van olyan körülményes, hogy nem teszi a testét egy csomó idegen test ázalékába. Nincs olyan csajos, mint egy Cosmopolitan, nem olyan szép a kezünkben, mint egy flitteres ridikül, de csak azok a frusztrált szerencsétlenek húzzák a szájukat egy söröző lányra, akik olyan hátrányos helyzetben vannak, hogy nem szeretik, szegény párák. És mi bizonyíthatná jobban hogy a sör az asszonyoknak való, minthogy serkenti a tejelválasztást, mert ugye a női lét beteljesítése, ha szoptatsz! Egyébként ki járkál már könyvvel a fején otthon, vagy hány lányt látunk elfolyni az üléseken? Lehet aranyos, ahogy a böfögés és fingás is, hányszor látunk olyat, hogy egy pár egymásra licitál az ordenáréskodásban, hogy lássuk, milyen intim és bensőséges a viszonyuk? Nem szóljuk meg, nekik jó, nekem mindegy. MTV Switch? Az izzadó műmellű lányok taszigálják a sárban megrekedt kocsit? Jó nő a koszban? Iszapbirkózás? Jó nő kocsiban, bőrruhában motoron. Fegyverrel, Lara Croft. Ha egy nőt valamilyen férfias környezetbe teszünk, vagy férfias jellemzőkkel aggatjuk tele, az eredmény mindig valakinek a szexuális fantáziája.

Egyébként egy valamirevaló vagány csajnak kötelező sportrajongónak is lennie, különben félő, hogy nem találja meg a hangot a fiúkkal. Vagy nagyon hatékonyra sikerült a foci vb marketingje a lányok körében, mert hirtelen mindenki azt nézi, az is, aki amúgy soha, jó. Csinibini lánykák magyarázzák egymásnak az utcán, hogy én annyira drukkoltam a spanyoloknak baszdmeg! Bármerre megyek, kivetítők, és a nemek aránya nagyjából egyforma és mindenki sörözik meg a földön ül, transzba esik és kiabál. Lányismerősök depressziósak lesznek ha valamilyen fatális okból lemaradnak a meccsről, és engem faggatnak az eredményről, mintha természetes lenne, hogy tudom. És őszintén meglepődnek, hogy nem, mégis hogy lehet, hogy nem, én meg azon lepődök meg őszintén, hogy miért kéne ennek érdekelnie? Máskor se érdekel a sport, a tömeghisztéria meg megrémít, mintsem a törzsi ösztöneimet simogatná. Lehet én lettem túlságosan érzékeny, de legutóbb nem tapasztaltam ekkora érdeklődést. Ha büszke nem is vagyok rá, de nem szégyellem, hogy egy darab meccsbe se néztem bele, egyébként is az asszonynak a konyhában a helye, össze is dobok egy zacskóslevest.

Ezen a poston amúgy már majdnem egy hónapja ülök, amiért elnézést kérek, de erősen meg kellett alapoznom a következő öt éves tervet. (Felsőoktatás.) Ennél biztosan sokkal gyakrabban fogok jelentkezni a továbbiakban, megígérni nem fogom, nem szoktam.

Nem kérek szexet

2010-06-14T00:25:00.008+02:00

Mert a sikeres emberek basznak, mint a nyulak, sugallja a közeg. Vagy fordítva, ha baszol, mint a nyulak, sikeres vagy, tehát már-már kényszeresen kefélünk, mert az a normális, aztán észre se vesszük, de már teregetjük az intimitást, hát ilyen korban élünk, most ez a norma. Aztán nézünk tehénszemekkel, hogy itt mi folyik, ha valaki passzolja a kérdést.

Halogató Hannák

Volt egy osztálytársam gimiben, nevezzük Hannának. Hanna családja, mint a csatamező, és Hanna nagyon anyás. Valahogy sikerül ilyen tradicionális értékrendben felnevelni, anyára még nagykorúan is nekifutásból ugrunk, amikor utánunk hozza az ebédünket, persze mindkét gyerek jámbor, elnyomott teremtésnek sikerült. Távolból figyeltük, hogy bimbózik a románc a hasonlóan tisztelettudó, zokniszandálos, már kopaszodó Tónival, gondoltuk most talán történik valami, de csak nagy, rajongó pislantások és vad homlokpuszik voltak műsoron évekig. Meg a szájhúzások Hannától, amikor bármi halvány testiségről esett szó, és ő becsszó és istibizi nem akarja csinálni.

Minden tiszteletem azoké, akik hitbéli meggyőződésből képesek felülemelkedni alapvető testi-lelki igényeken, még ha úgy is gondolom, hogy én magam nem aszkétának teremtettem, és azért kaptam a testemet, hogy használjam. A gyakorlat egyébként is azt mutatja, hogy hagyománytisztelőék nem randizgatnak évekig míg az oltárnál találják magukat, mert nekik nem dilemma, hogy kell-e egyáltalán házasodni, mert persze, hogy kell, eleve a kezdettől arra vannak hipnotizálva, hogy az első nagy szerelemben meglássák az isteni szándékot, a vakhit buzgósága és az ezzel járó dac és bizonyítási vágy is halaszthatatlanná teszi a nászt. Szóval gondoltuk, hogy Hannának majd gyorsan bekötik a fejét, ez azóta se történt meg. Hanna persze rendkívül büszke szeplőtelenségére, mondjuk ki, aszexuális.

Az aszexualitás kényes kérdés, nem egyértelmű, hogy szexuális zavar, vagy csak egyszerűen orientáció, nézőpont kérdése. Mondjuk legyen orientáció, hogy szimplán passzoljuk a szex kérdést, szíve joga bárkinek, nyilvánvalóan megvannak az okai, mint a ritka hormonhiány, és a jellemzőbb kétes nevelés, vagy trauma. Ami nehéz kérdés, az az, hogy az aszexuálisoknak is vannak érzelmi igényeik, ugyanúgy szeretnek és kötődnek, mint bárki más, azaz vágynak a társas kapcsolat után, és itt a csapda, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megütjük a főnyereményt egy hasonló beállítottságú társsal, hanem kikötünk egy türelmes Tóni mellett, és ha évekig meg tudunk mellette maradni, akkor valószínű nem roppanunk össze a lelkiismeretfurdalástól, talán kifejezetten élvezzük is, hogy Tóni csak vár, csak vár, majd beledöglik, és soha, de soha nem kaphat meg. Ez már önmagában nagyon szexi, minek bajlódnánk a testnedvekkel?

Muszáj Marcsik
Marcsi az engedékeny Hanna, időnként megadja magát és aláfekszik, a klasszikus tévhit testetöltve, hogy a nő megengedi a szexet, egyébként meg inkább menne pletykálni. Mert a Marcsi az tényleg. De mint nő nem akar szégyenben maradni, így teszi a kötelességét. Jellemzően nem kommunikál, mert szerinte ez így van jól, lelke rajta, sok sikert.

Képtelen Katák
Kata folyton kudarcot vall, ezért már nem is nagyon igyekszik, akkor nem látja a problémát. Szóval nem megy, nem élvezi a szexet, és egy idő után nem is erőlteti. A Kata nem utasítja el teljesen a nemi érintkezést, mert titkon valahol reméli, hogy a probléma majd magától megoldódik, kapcsolaton belül mintegy varázsütésre, vagy egyszer eljön a lovag, aki majd sorozatos orgazmust produkál neki. Fiatalon nem nagy művészet belecsúszni ebbe a kategóriába, elég, ha csalódunk az Elsőben, és ha záros határidőn belül nem javul a helyzet, könnyű leírni a szexet akár egy életre is. Viszont ha vágyak vannak, akkor a struccpolitika előbb-utóbb komoly frusztrációkhoz vezet, célszerűbb szembenézni a problémával, mert ha valaki kívánja, de nem élvezi a szexet az nagy baj.

Mi lehet a gond? Mutogatni a legkönnyebb, így kezdésnek rögtön itt a másik fél, először is kell-e nekünk az a másik, vagy csak egy szimpla társas igényt elégít ki, mert tök rossz lenne egyedül? Szóval játszanak-e érzelmek, mert bár egy jó dugáshoz nem kell fülig szerelmesnek lenni a másikba, van akinek elsősorban lelki aktus a szex, és ha nincs meg a lelki vonzalom, az a nagy, a rózsaszín, a halálos szerelem, akkor dörgölheted akármidet akárhova, az nem fog működni. Van olyan is, hogy majd meghalsz a másikért, de valahogy mégse illetek egymáshoz, ez nagyon szomorú, belőlem a legnagyobb, leghirtelenebb elemi gerjedelmet egy olyan fiú váltotta ki, akivel pokoli disszonáns volt a gyakorlat, fergetegesen jó móka lett volna, ha nem, de így alakult, elbúcsúztunk. Volt, aki anatómiailag nem passzolt, mert egy rúd párizsi volt a gatyájában (túlzok, de döbbenet).

Prózaibb ok a tapasztalatlanság. Nem akarom az orgazmusra kiélezni a jó szexet, mert tapintatból nem illik, mivel létező jelenség, hogy van nő, nem is kevés, aki képtelen rá, ám ez nagyon kis százalékban következik testi alkalmatlanságból. Azaz vagy egy lelki blokkról van szó, amit ki kell bogozni, vagy mondjuk meg kell tanulni, mert az orgazmuskészséget tanulni kell, ahhoz meg tapasztalni kell. Elég irreális elképzelés, hogy bárki is boldogul rajtad, ha a tested mindkettőtöknek vaktérkép, ha te nem tudod mi a jó neked, a másik még annyira se fogja tudni. Persze lehet, hogy neked is pont úgy jó, mint az exének, sose lehet tudni. A lényeg, hogy nem korrekt az egészet a pasi nyakába varrni, én nem, nem reális elvárás, hogy órákig gyömöszköljenek, mert nem ismered a tested, vagy nem kommunikálsz.

Hiszem, hogy mindenkinek joga van úgy elfogadni magát, ahogy van, ezért nem szólhatok meg senkit a szexuális beállítottsága miatt, magánügy, nincs közöm hozzá. Egyedül az fontos, hogy figyeljünk oda a másikra, azaz legyünk őszinték, nem játék a másik, felelős, felnőtt emberek vagyunk, vigyáznunk kell egymásra.

Húspiac

2010-06-12T23:13:00.000+02:00

Az igazság pillanata nyáron valahogy állandósul, mikor képtelenség alulöltözni, a testünk minden egyes centimétere a nyilvánosság elé kerül, a testtudatosok premierje, az ~~édességfüggők~~ szerencsétlenebb genetikával születettek megszégyenülése, szóval hőguta közeli állapotok, és alig ruhás testek mindenhol.

Nincs otthon egészalakos tükröm, mert egy egérlyukban lakom, a pasim fürdőszobatükre nyolcszor akkora mint az enyém, mindig furcsán méregetem magam ott is, de a döbbenet és a felismerés a munkahelyemen ütött be, ahova amúgy igyekszem rendesen felöltözni, azaz a lehető legtöbbet takarni az alakomból, mert borzasztó kellemetlen helyzeteket tud okozni az attrakció, amit csak udvariasan szabad hárítanom. Szóval adott egy testkövető felsőrész és az azt kitöltő testem, és a szembe jövő tükör és a felismerés, hogy mutáns vagyok, és borzasztó aránytalan, szextárgyi értelemben. Arról van szó, hogy ha az ember sokáig csak a melléig látja magát a tükörben, ami minden, csak nem kicsi, akkor hajlamos azt gondolni a teste többi részéről, hogy hasonlóan egyáltalán nem kicsi a maradék se, és arányosan billeg valahol a normál és az ~~emeletestört~~ barokkos alkat pengéjén, főleg ha elfelejti, hogy a csontból széles csípő is csak szemből széles, és akkor elfordulsz, és nem tudod, hogy a szűk felső, vagy a sebtiben generált szerelmi bánat az oka, de hirtelen a pusztából köszönget a Kékestető, valami ordítóan absztrakt kontraszttal, és akkor te ezzel a tájjal reprezentálod magad nap mint nap. Persze ez se az első megrökönyödés, csak időről időre mellbevág.

Az egész frusztráció ott kezdődik,hogy rajtam van ez a télen is nehezen leplezhető áldás, és nyáron nem lehet mit tenni, ha tetszik, ha nem, szeretetszolgálattá minősülök, és mivel már eltelt egy kicsi idő a pubertás óta, már nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelne, mert tudom, hogy én vagyok az egyetlen. Kb a hátam közepére se kívánom ezt most. Nem arról van szó, hogy prüdériából jól megsértődöm, egyszerűen untat, fáraszt. Lehet úgy nézek ki, mint akinek sürgősen elismerésre van szüksége a külalakjával kapcsolatban, de serdülőkorom óta kapok belőle bőven, szóval értem, hogy a szilikonbébiknek ettől hirtelen önbecsülésük lesz, és megoldódik az életük, de nekem ebből a sokadrendű kiábrándulás jut, amikor az ellenőr nem a bérletemet nézi, és a kalauz is huszadjára akarja kezelni a jegyemet. Tudom, olvastam, tapasztalom, hogy a férfiak önkéntelenül is vizuális beállítottságúak, értem, elfogadtam, megcsömörlöttem. Egyik hímnemű se gondolhatja, hogy bóknak szánja a kocsányon lógó szemeket, tudjuk, hogy csak élvezik az ingyencirkuszt. Azt, cirkuszt.

Szóval el kell mondanom, hogy C kosár fölött már egyáltalán nem kell szándék ahhoz, hogy az egyszeri síkabb ember vagy nő kipakolásról beszéljen, elismerem, tényleg kell egy kis beleérzés, meg absztrakciós készség, de ha a szokott ,,kicsiből kicsi látszik'' dekoltázst vesszük (női felsők 90%-a, ami annál feljebb ér véget, az férfi szabású póló és dagadt tehént varázsol egy tüdőben erős nőből, illetve garbó, ami az egészen kicsi eseményeket is kihangsúlyozza, hát még...), az közmegegyezés szerint szolid és észrevehetetlen, viszont ha azt továbbgondoljuk és kicsit nagyobb léptékben gondolkodunk az arányt tarva, ugyanannyi százaléka látszik ki a kebleknek, az utóbbira már azt mondjuk, ki van pakolva. És mint megtudtam, a férfiak szerint ez a kipakolás már felhívás. Ami azért egy kicsit félelmetes.
Én meg nem igazán akarok se apácának, se csadorba öltözni, hogy ne legyek célpont az ösztönszinten megrekedt istenmajmának, nem egyszerű. Addig marad az egyre nehezebben kivitelezhető neurotikus tömegközlekedés.

Ja és várom a visszajelzéseket hasonló témában, elalszol-e a tízmilliomodik pasoklám a seggedet-en, leejted a poharat, ha az oltári combjaidnak bókolnak?

Hatalmas szőrös pinák

2010-06-03T22:35:00.001+02:00

Kicsit feszengve olvasom a blogok elmaradhatatlan keresőszavas bejegyzéseit, mindig úgy képzeltem, hogy ha majd rámjön a közléskényszer és összehozok egy sajátot, akkor soha nem fogok ebbe a közhelybe esni... gondoltam ezt addig, amíg figyelni nem kezdtem, milyen hívószavakkal találják meg az én gyermekem, hát persze, hogy könyörögnek a nyilvánosságért. Viszont egy egyszerű listás megoldás, és fifikás megjegyzések helyett egy egész rovatot indítok, ami egy-egy keresésre reflektál valamilyen formában, vagy egy saját alternatív találatot hozok létre más megközelítésből.

Most csak egy hatalmas szőrös pinát hoztam a huncut szörfölőknek, mert a stilizált női nemi jellegre nem sűrűn teszik oda a szőrzetet, és bár egyértelmű lenne a kapcsolat a klasszikus nőművészettel, mégis egy realista festő, Gustave Courbet: A világ kezdete című képét hoztam.

És bár mind egy hatalmas szőrös pinából bújtunk elő, a nőcsábász Courbet valószínűleg nem így értette, a modell az aktuális kedves volt.

Hallgatni arany

2010-06-03T02:19:00.003+02:00

Egész kicsi koromtól nehezményezem, hogy őszintének lenni mindig cinkosság. Hogy egy árva szót nem szólhattam úgy, hogy ne kellett volna amiatt aggódnom, hogy illetéktelen fülekbe juthat később. A kezdetleges gyermeki barátságok is így kezdődnek, elmondok egy titkot, ha te is elmondasz egyet, aztán ha összeveszünk az üveggolyón, majd jól megzsarollak vele. Szerencsétlenebb esetekben ez megy az általánosban is végig, sőt akár érettségiig, halálig, hát van, aki megreked. De megmondalak, és akkor megszégyenítenek a többiek.

A felnőtt ember ismérve, hogy tudja, mikor kell befognia a száját. Mindig. Civilek közt is él, hogy amit mondasz, felhasználható ellened. Az az ember nagy baja, hogy imád dobozolni, megítélni, osztályozni, azaz csak azt felejti el, hogy akármennyire is individuum, meg külön kis megismételhetetlen világ mindenki, azért egy csónakban evezünk, és az ember mint halmaz elég sok hasonlóságot tömörít. Légágyúval hessegetni a halvány kis gondolatsarjat, hogy ő akár én is lehetnék, iszonyú sok aljas ferdítéssel, de mindig kihámozzuk magunkat a szembesítés alól, hogy azért fordítjuk el a fejünket, mert a saját sarunkat látjuk. Azért tettetjük az értetlenséget, a meg nem értést, mert nem engedhetjük meg magunknak a saját mocskunkat, akkor foglalkoznunk kéne vele, akkor már nem lehetne minden rendben.

Megszámlálhatatlanszor kaptam azt a választ kényszerközösségekben, iskolában, munkahelyen, időszakos és felületes kényszertársulásokban, hogy jó, de te ilyen kis őrült vagy, elvont vagy, művészlélek vagy. Hogy mondok valamit, írok valamit, kinyilatkoztatok valamit, aminek súlya van, akkor vagy kapom a dobozt, a kategóriát, ami sterilen elzár, nehogy fertőzzek, vagy elkezdenek sajnálni, hogy hát ezzel egyedül vagy, te szegény, én nem tudok hozzászólni, mert nálam minden rendben van.

Ne merje nekem senki se azt mondani, hogy minden rendben van, mert nincs, az hazudik. De te csak élni akarsz, elmész dolgozni, hogy legyen miből, ott már nem fájhat semmid, egy robot vagy, mert teljesítened kell, ha valami hátráltathat, az az állásodba kerülhet... vagy csöndben maradsz, vagy hazudsz. Nem kell ehhez multiban gondolkodni, még egy családias kicsi cégnél is vigyázni kell, hogy ne tudjanak meg rólad túl sokat, ha véleményed van, ha felvállalsz valamit, az láthatóvá tesz, és amint látható vagy rád lehet kenni egy csomó mindent. Ezt saját káron mesélem, amikor tétje van annak, hogy beszállsz-e a társadalmi szerepjátékba, akkor be kell fognod a szád, és semlegesnek kell maradnod. Azt mondja most a világ, hogy a túlélésért meg kell hasonulni. Majd otthon lehetsz önmagad, gombolkozhatsz ki a barátaid előtt, odaadhatod magad a szerelmednek.

Kovácsolhatsz kiváltságot az őszinteségből.

Blog

2010-06-02T00:56:00.005+02:00

Na jó. bár belepistulok, úgy fáj, de senki se érdemli hogy azt kelljen olvasnia hogy én itt nyámborgok.

Új szavazás

2010-05-19T12:51:00.000+02:00

Tudom, hogy nem igazán vettem figyelembe eddig se a témákról szóló szavazás állását, de nagyon megköszönök minden véleményt és reakciót, a határidő leteltével új szavazást tettem be oldalra, tessék szépen aktívkodni, így én is szívesebben írok, elhihetitek.

Puszi.

Taylor Momsen

2010-05-18T00:28:00.003+02:00

Egészen mini-ikon a következő soros, 16 éves, de egy kultusz-tinisorozat egyik főszerepén kívül már rockbandája, és ízlése is van. Taylor Momsen megmutatja, hogy a sikeres tizenéves nem Miley Cyrus-nál kezdődik.

Jóérzésű ember a jelenséget látva persze felteszi a kérdést, hogy hol vannak ennek a gyereknek a szülei, nos, valahol lenniük kell, vagy kellett, mert a három éves Taylor aligha totyogott be magától az első reklámfilmjébe. Viszonylag aktív gyerekszínész volt (emlékszünk a kislányra a Grincsből?), ezzel nagyjából meg is válaszoltuk a szülőkérdést. A legkomolyabb bevételt a lányuk hozza, innentől kezdve az is mindegy, hogy a gyerek gyakorlatilag fehérneműben járkál, addig is foglalkoznak vele.

A világhírnevet Jenny Humphrey szerepe hozta meg neki a New York-i tiniglamour sorozatban, a Gossip Girl-ben. Jenny egyébként elég szolid külsejét a második évadra már kifejezetten Taylor rockosabb stílusára szabták, ami a nemzetközi trendekkel is szépen egybeesett, így a karakter komoly inspirációt nyújt a divatérzékeny fiataloknak.

Taylor Momsen ruhatára

Seventeen magazin fotózásról kis riportfilm, hogy mozgóképben is képben legyünk

Minthogy a Gossip Girl-t egészen fiatalok is nézik, sok kritikát kap civil viselkedése és öltözködése miatt, konkrétan hogy nem hord nadrágot, és a paparazzi képekből az is kiderül, hogy dohányzik, sőt újonnan azt is megtudhattuk, hogy késeket gyűjt (kedvence a rugós kés, megnyugtatja, ha azzal játszik, hát nem édes?), úgyhogy nagyon-nagyon rossz példát mutat a gyerekeknek. Ms. Momsen erről úgy nyilatkozott, hogy kurvára nem érdekli hogy milyen hatással van a más gyerekére, mert ez nem az ő felelőssége. Egyébként igaza is van, pláne egy olyan fejlett nyugati társadalomban, ahol előbb perelnek be minden morális veszélyforrást, minthogy megnevelnék a kölküket. Hasonló kirohanásai miatt szereti kiosztani a sajtó, sokszor kertelés nélkül mond ki olyan dolgokat, amiket annyira nem illik, egyébként meg egy tizenévestől teljesen normális magas lóról nyilatkozik a világról. És jól áll neki! Az a vicc, hogy egyáltalán nem buta ez a lány, tényleg sokkal érettebb a koránál, ez az attitűd csak azt jelenti, hogy ezzel tisztában is van, és aki lázad, az nem ér rá álszerénykedni. Ez az, amiért én szeretem, mint jelenséget, hogy teljesen stílusosan és őszintén hozza a nem negatív értelemben vett tinédzser lázadást, és az azzal járó finom lecsúszást, és ami külön jó, hogy zenél is.

Zenekara a The Pretty Reckless, dallamos, mérges rock, kifejezetten dögös vokállal. A kvalitását én nem tudom megítélni, de szerintem nem is olyan világban élünk, ahol ez most számítana, nekem mindenesetre tetszik, van benne erő. Kicsit olyan, mintha ez a kislány a kisujjából rázná ki azt, amiért a néhai Avril Lavigne a mai napig izzad (ő nem szint, nem is azért jutott eszembe).

Első albumuk a nyáron jelenik meg, első kislemezük, a Make Me Wanna Die most jött ki:

Te mit gondolsz, imádod azt az őrült nézését, vagy ha a sajátod lenne, bezárnád a pincébe?

Te vagy én

2010-05-16T03:42:00.007+02:00

Kedvenc középiskolai tanárnőm szerette mondogatni, hogy a szerelemben sajnos nincs olyan, hogy az egyik fél ne szeretné jobban a másikat. Szerinte addig felhőtlen egy kapcsolat, amíg nem tudjuk kideríteni, hogy melyikünk kapta ezt a fájdalmas szerepet.

Alapvetően kétféle beállítottsággal léphetünk egy kapcsolatba, vagy aláfekszünk, vagy az arcára ülünk a másiknak, erre lehet hajlamunk, hozhatjuk otthonról, és kiválthatja belőlünk a másik fél is. Azaz bele lehet születni az aláfekvésbe, megtanulhatjuk az anyánktól, vagy egy domináns személyiségként is legyűrhet egy erősebb fél, a szerep majdnem ugyanaz, mindig kell legyen valaki, aki átadja a döntés jogát ha sehogy sincs egyetértés.

A klasszikus férfi-nő viszonyban a férfi irányít, a nő behódol. Alkatilag a férfi arra teremtetett, hogy teremtsen, tehát aktív minőség, vadászik-pénzt keres, azaz eltartja a nőt is, aki otthon marad, passzív, gyereket nevel. A nyugati patriarchális berendezkedés szerint a javak megteremtése feljogosítja a férfit az irányításra, az ő hatalma, véleménye a számottevő, a nőnek meg kutya kötelessége a kedvében járni.

Habár ma már sokkal összetettebb a nők szerepe, mivel a munkavállalásuk is általános, a kapcsolatok többsége továbbra is erre a sémára íródik. Ez egyrészt azért is lehet, mert a nő alapvetően emocionális, intuitív, a mostani világunk meg erősen férfias, azaz racionális, logikus, ezért ellentmondásban áll a belső hajlam és a külső elvárás, ettől könnyen bizonytalan és tehetetlen a nő, míg a férfi ebben van otthon. Másrészt a fizikai erőfölény, amivel védelmezni és ártani is tud, szintén egy erős hatalmi tényező. A jelentősebb korkülönbség is közrejátszat, ebben az esetben is az az általános, hogy a férfi az idősebb, és ha a másik tapasztaltabb, vagy mondjuk úgy, bölcsebb, könnyebben bízzuk rá a döntést.

Az alkati törvényszerűségek tekintetében egyébként szerintem ez a felállás a természetes. Mert ha a nő nőként viselkedik, a férfi meg férfiként, - persze elnyomás és kényszer nélkül - ez az ideális viszony. Egyébként se gondolom, hogy egy talpraesett nőt el lehetne nyomni, egyszerűen kibújik dominanciaharc alól, hiszen boszorkányos ügyességgel tudja leplezni a szándékát, és úgy előadni azt, mintha a férfi sajátja lenne.

Csakhogy olybá tűnik, a klasszikus nemi szerepek kora leáldozott, vagy legalábbis erősen hanyatlik, rengeteg a törtető, erőszakos nő, ugyancsak a tépelődő, cselekvésképtelen férfi, ők is megtalálják egymást, ez a domina és a papucs találkozása. Kevésbé végletes példa a szivolatermészetű nő, és a halvérű férfi, amikor a nő viszi a hátán a kapcsolatot, a pasit meg igazából nem nagyon érdekli a dolog, így megengedő, simán belemegy a házasságba és a gyerekprojektbe is, neki mindegy, végülis szenvtelenül félrekúr bármikor.

Ha mi vagyunk azok, akik jobban szeretünk, akkor adott a helyzet, rád hagyom, mert nem akarlak elveszíteni. Rád hagyom, mert csak az számít, hogy neked jó legyen. Ezzel teljesen önként és dalolva nyomjuk el saját magunkat, itt kezdődik a mártír szerep, amit hosszútávon nem lehet őszintén fenntartani. Ha valaki miatt felveszünk egy adott viselkedést, ami nekünk áldozatokkal jár, akkor előbb-utóbb áthárítjuk a felelősséget a másikra. Akkor te korlátozol engem, te teszed ezt velem, miattad csinálom, pedig a másiknak ehhez semmi köze, mégis őt hibáztatjuk. Az ember elsősorban önmagáért felelős, ezt nem tudja átruházni senkire. Nincs olyan, hogy miatta van, temiattad van, te maradsz benne, te csinálod saját magadnak. Persze gyakorlatban ez nem ilyen fekete-fehér, de mindenki el tudja dönteni, hogy mikor jön el az a pont, amikor már nem éri meg egy ilyen helyzetet fenntartani.

Keresem

2010-05-14T23:35:00.005+02:00

25 éves barna hajú, barna szemű kedves, intelligens, csinosnak mondott lány keresi barna hajú, barna szemű tökéletesített tükörképét. Jelige: ,,Kibaszom az állkapcsod, ha te is csak egy esendő halandó vagy."

Hihetetlenül abszurdnak tartom az internetes társkeresést, elborzaszt, elkeserít. Nem mondom, hogy kistiniként nem az volt az első dolgom minden szakítás után, hogy kattintok, és keresem az elemet, akibe abban a pillanatban beleszerethetek, hogy egy csepp érzelmet se pazaroljak el ilyen szörnyű tragikus módon. Nem is traumatizált, hogy szőrös harmincasok udvaroltak, pár napig ha tartottak ezek a próbálkozások, ilyesmire még kicsin és bután se áldoztam időt. Időnként az ember belefut pár szomorú hirdetésbe, amit temérdek jóindulattal kicsempésztek a rendszerből a köz szórakoztatására (a démonaim a szoknyából kikandikáló altesti prémeket is imádják lesni a partyfotókon, mondta az esendő halandó és korbácsot ragadott), a nő meg empatikus-intuitív és igen kiváncsi természet, mindig belegondolok, hogy mi lehet a háttértörténet.

Szóval vannak azok a nagy műgonddal megszerkesztett profilok, amik röviden leírják az alap, száraz és érdektelen tényeket a hirdetőről, majd ezer és ezer karakterben kezdi megszabni, hogy neki milyen férfiak írjanak. Aki ezen kritériumoknak nem tud megfelelni, az még csak meg se gondolja, hogy felvenné-e hölgyünkkel a kapcsolatot, mert neki szilárd elképzelései vannak, ő egy olyan nő, aki tudja mit akar.

Pontosan ez az a nő, aki csak azt tudja, hogy mi az, amit nem akar, mert olyan nyilvánvalóan nem volt, ami jó lett volna neki. Ebből születnek a szőke herceges fantáziálgatások, amikor nincs valódi mérce, mert esélye se volt kialakulnia. Meg majd a Jézuska hozza tálcán A Férjet, ízlésesen tálalva, citromkarikákkal. És majd az ő szemében fürdünk meg, és véresre sikáljuk magunkat, annyira örülünk, hogy végre valaki felemel posványos és tökéletlen magányos magunkból.

Ha termékek vagyunk a párválasztás piacán, ha megvesszük a másikat, én egészen biztosan az impulzus vásárló vagyok, terv nélkül nézelődök, és szinte sikítok amikor megtalálom a megfelelő darabot, hogy úristen, ez a pasi KELL, és meghalok ha nem lehet az enyém. Soha nem a szemem sikít, macskamódon ítélkezem, egyszerű benyomás és megérzés, amivel kitapintom az ellen fontos jellemzőit. Aki nem tudja mi az attrakció, csakis az próbálkozik még ilyen fátyoltáncos tapogatózással. Tapasztalatlanság. Persze lehet, hogy az ígéretes adatlap és az ismeretlennek szánt szerelmes levél mögött lehengerlő és személyre szabott mágnesességet rejteget a másik, de nem nagyobb a valószínűsége a neten megtalálni, mint bárhol az utcán sétálgatva.

Vagy ha mondjuk a mágnes mindig azonos pólusával nézel kifelé, és csak hátrálni tudsz, ha közelítenek. Ha arra használod a keresési kritériumokat, hogy megtarthasd az pár köbméter levegőt. Szilárd elképzelések, szilárd elvárások, bármi, csak könnyű legyen osztályozni, könnyű legyen bedobozolni, elidegeníteni, értéktelenné tenni, hogy aztán könnyű legyen kihajítani, ha selejtes, majd könnyű legyen pótolni. Tudom, hogy sokmindenről árulkodik az a doboz, de az nem a termék. Az elő se kerül, ott rohad meg a polcon, a szemét meg csak gyűlik. Nem kell megégni, nem kell megélni se egy kapcsolatot, csak be kell látni, figyelj, édes, nem te kellesz, a frizurád kell, a hobbid kell, a státuszod kell, az izmaid kellenek. Fogalmam sincs, hogy te ki vagy, így nem fogsz majd hiányozni.

Aki elvárásokból gyúr magának párt, annak ilyen szögletes lesz a kapcsolata. Felépít egy vázat, amibe nem tud mit rakni. Az éppen ébredező ember örök problémája, hogy nem éli meg az életét, az ilyen próbálkozásokból ugyanúgy egy meg nem élt kapcsolat lesz, ami fenntartható és biztonságos, és biztosan nem lesz olyan, hogy beleőrülünk, vagy belehalunk... de szerintem eleve nem érdemes olyan dologgal foglalkozni, amibe nem lehet belehalni, az macskapisi, nem élet.

Szia Carrie, viszlát Carrie!

2010-05-11T23:59:00.012+02:00

Szingli (1): 30 év körüli, nagyvárosi, erős egzisztenciával és kiterjedt szociális kapcsolatokkal rendelkező egyedülálló nő, akinek csak úgy pereg a couture a szekrényéből.

Szingli (2): 15-50 év közötti, két diszfunkcionális kapcsolat közt tengődő örök elégedetlen nőnemű, aki frusztrációját vásárlással vezeti le.

Ne folytassa, Carrie!

Régen királylányok voltak, akik csak úgy voltak, aztán rájuk lelt a herceg. Aztán követeltünk alternatívákat, jogokat, lehetőségeket, és hirtelen már nem apáéknak kellett megkenniük a szomszéd fiút hogy biztosítsák az egzisztenciánkat, erősek voltunk, eltartottuk magunkat, többé nem volt létkérdés a férjhezmenetel. Hirtelen egyedül maradtunk, előbb vénlányként, majd szépelegni kezdtünk, és megjelentek szinglik. Először kissé molett, füstszagú és nagyon szerencsétlen albioni szinglik, akikre senki se akart hasonlítani, mégis mindenki hasonlított, el is temettük jó mélyre, és újrafogalmaztuk a szó jelentését. Ekkor született meg a fényűző manhattani szingli, kimeríthetetlen varázspénztárcával és kalapácsujj-immunis lábfejjel. Végigkefélte a szigetet, majd megállapodott a férfival, aki az összes létező módon porráőrölte már a szívét, a butácska szomszédfiúval, illetve Charlie Runkle-el. Mit üzen a történet végkifejlete? Ha extra problémás a kapcsolatod a Nagy Ő-vel, csak várj, hátha megváltozik és belátja, hogy csakis érted él? Ez mindig dilemma, én értem, de nem hiszem, hogy erre a történetre rá kéne, vagy rá lehetne szuszakolni a happy end-et. Olyan jó meleg van ott a biliben, miért baj, ha belefekszem?

Hat évad alatt rendesen telepakolták a tizenévesek batyuját csajos cinizmussal és girlpowerrel, körülbelül ők az utolsók, akik tanulságot és jellemfejlődést láthatnak a sorozatban, persze húszon túl is végtelenül szórakoztató, csak az ártatlan női infantilizmust kell figyelmen kívül hagyni.

Ami viszont tényleg idegesítő, az a Szex és New York társadalmi visszhangja, hogy a Manhattan-en kívüli rögvalóságban próbálják imitálni a sorozatban megjelenített életformát. Jellemzően tizen-, huszonévesek játszanak Carrie-t, és Manolo Blahnik helyett Zara szandálban illegetik magukat a Sanyiknak meg a Béláknak, inkognítóban meg a párom.hu-n keresik Nagy urat. Vagy nézzük meg szegény Szabó Pattit.

Szóval mesevilágban élni csodás, meg imádjuk a panelből nézni a luxust a tévében (most fejeztem be a Gossip Girl aktuális részét), de olyan 16 éves kor fölött már illik a helyén kezelni azt, ami a világítódobozból jön. Sajnálom, de huszon-, harmincévesen nem érdem, vagy dicsőség, és nem is vállalható, hogy a Szex és New York a te Bibliád.

- De nekem egy csomó belső értékem van!

- Hát persze, nyilvánvaló, hogy a legnagyobb értékeid belül helyezkednek el.

Szinglik csak a tévében léteznek, te csak magányos vagy, de semmi baj, olvass könyvet, épülj! Egyszer építsd fel magad tisztességgel, utána úgyis mindenki rádmászik. És ez nem randitipp.

(Ja, hogy várjuk-e az új mozifilmet? NEM! De úgyis megnézzük...)

Sarah Silverman

2010-05-08T20:51:00.002+02:00

Sokat tépelődtem azon, hogy helyénvaló-e itt megjelentetni, arra jutottam, hogy csak az nem szereti, aki nem érti a viccet. És mégegyszer: csak az nem szereti, aki nem érti a viccet.

Sarah Silverman-ről azt kell tudni, hogy sok fejtörést okoz az átlag amerikai közönségnek, hogy most izé, rasszista viccei vannak, ő most tényleg rasszista? És igaz, hogy ha magyarázni kell a viccet, akkor nem vicces, de sokaknak sajnos nem okoz nehézséget félreérteni, a rasszista viccei pont a rasszizmust figurázzák ki, úgy ahogy minden mást is, a felvett retardált szerep mögül kertelés nélkül kioszt mindenkit. Sarah senkit és semmit nem tisztel, szisztematikusan szembeköpi a nagy amerikai korrektséget, hogy van-e üzenet, nyilván van, de nem az én dolgom készen tálalni.

Stand-up komedista munkásságán túl, a saját televíziós sorozatából ismerhetjük, ez az itthon is sugárzott Sarah Silverman Program, egy szituációs komédia, amiben Sarah egy végtelenül önző, gyerekes és ordenáré idétlen nőszemélyt játszik, akit a húga, Laura tart el. További szereplők Sarah hatalmas vörös meleg szomszédai, Brian és Steve, valamint Laura barátja, a bajszos rendőrtiszt, Jay.

Sarah és Brian rájön a kapitalizmus mozgatórugójára

Hajléktalan Mike volt Sarah mentora, mikor az elvesztette a lakáskulcsát, és hajléktalanná vált.

A sorozat előzményének is tekinthető 2005-ös stand-up comedy film, Sarah Silverman - Jesus is Magic alapozta meg Sarah sorozatbeli karakterét. A filmben több zenés bejátszás is szerepet kap, ezek a későbbi sorozatból se maradhattak ki.

Sarah szerint a holokauszt egy rossz üzleti döntés volt a németek részéről, hisz az autóiparuk hatalmas piacot vesztett a zsidók személyében. Ha ezt a náci Németország időben felismerte volna, talán a holokauszt meg se történt volna!

Sarah Silverman emberjogi jelentőssége megkérdőjelezhetetlen. A következő videón megosztja velünk az éhezés megszüntetésének megoldását:

Sajnos nagyon kevés videó van a sorozatból, amit beszúrhatnék, pedig rengeteg, rengeteg, rengeteg jelenet van, amit szívesen megosztanék veletek, szóval inkább ajánlom a sorozat egészét. Blőd és helytelen, és fáj, de olyan jó.

Sarah Silverman Program blog

Szőrkérdés

2010-05-08T01:48:00.016+02:00

Aki nő, és szereti a szépet, potenciális divatrajongóvá válik. Nálam ez a divatfotóig terjed, azon belül is sokkal inkább a nőt nézem, mint a ruhát. Ma már senkise lepődik meg azon, hogy egyes divatlapok több bőrt mutatnak, mint ruhát, néhány modell mintha szokatlan lenne a szemünknek felöltözve. Az egyáltalán nem aktuális dilemma kiváltója egy egyáltalán nem aktuális fotósorozat, amikor a Love magazinnak pózolt öt modell a legnagyobbak közül (Kate Moss, Naomi Campbell, Natalia Vodianova, Daria Werbowy és Lara Stone), és sokmindenre fény derült fazonfronton. Láthatóan egyikük se nagytotál brazilt tépet a kozmetikussal, ami sokaknak furcsa lehet itt Kelet-Európa szívében.

Pornónagyhatalom kishazánkban ugyanis továbbra is a teljes szőrtelenség hódít, legalábbis ezt sejtetik a témáról arctalanul-névtelenül készségesen nyilatkozó internetezők. Mert mi alakítja az intim részek divatját? Azonos neműek bugyijába aligha nézegetünk bele, nudistastrandra tegyük fel, hogy nem járunk, és az uszodában is szemérmesek vagyunk. Marad tehát a pornó, meg a fiúk preferenciái, akik szintén pornót néznek. Pornózni meg nem éppen a konzervatív értelmiségi lányok mennek, hanem az enyhén extrovertált ,,sexy beach-ek'', a plasztikideál meg marokkal tépi a szőrt ugye. Ha témába kerül a szőrkérdés, mindenki nagyon igényes az intim részeire, így egy darab szőrszálat nem tűr meg magán, szíve joga persze, csak azt nem értem, ha ilyen igényesek vagyunk, miért azt hallom és tapasztalom már a saját korosztályom szintjén is, hogy a többség elvétve használ csak gumit, ezzel szemben elvétve van csak tartós és monogám kapcsolatban? De a fiatalabbaktól is azt hallom, hogy már aktívan kefél a srác össze-vissza, de gumi még nem volt rajta életében. Aztán csodálkoznak, hogy viszketnek, undorító.

A fanszőrzet funkciója egyébként vitatott, egyesek szerint a szennyeződésektől és a kórokozóktól véd, viszont mivel a nemi éréssel kezdődik a növekedése, feltételezhető, hogy a szerepe a párválasztással lehet kapcsolatos, azaz a feltételezett szexuális feromonokat ejti csapdába a szőr. (Az emberi szexuális feromon létezése még nem bizonyított, így a nagysikerű feromon parfümökben se találsz ilyet, kár próbálkozni.) A kevesebb, gyengébb szőr egyébként a nő másodlagos nemi jellege, a kevesebb szőr megkülönböztet tehát a férfitól, azaz nőies, így teljesen érthető a szőrtelenítés normájának kialakulása. A felfokozott hatásokon nevelkedett ízlésünknek kedvez tehát az eltúlzott altesti síkság.

Hogy meglegyen a személyes hang, én évekig gyomláltam az egészet, aztán prűd lettem, és rájöttem, hogy pornós. Na meg az érzelmi szál is ugyanazt a terepet fedezte már több, mint egy éve, és gondoltam megadom neki a jelképes illúziót, hogy mostantól mást. Azt hiszem, értékelte.

Ezt egy wc-ben olvastam:

,,Ahol a szőr, ott a boldogság!"

És most jöjjön az igazság pillanata:

Black Tongue

2010-05-07T21:43:00.003+02:00

Yeah Yeah Yeahs - Black Tongue
Album: Fever to Tell (2003)
(ez nem a hivatalos klip, de nem találtam más videót az album verzióról)

Verseny!

2010-05-07T00:56:00.004+02:00

Mint naiv lélek, szeretném feltételezni, hogy mindenkit, még az elcsúszott semmiembereket is csak az motiválja, hogy szeressék, és elismerjék őket, sokan csak azon csúsznak el, amerre keresgélni kezdtek, már egy kiépített út veszette el őket. Mert mit akar az ember? Pénzt, hatalmat, szexet. Pénz = szex, hatalom = szex, azaz szexet, szexet, szexet. Nincs ebben semmi meglepő, a természetből hoztuk, az istenmajma ösztönember csak teszi, amit a természete diktál. Lehet, hogy lemászott a majom a fáról, de a dzsungelből, abból sose keveredett ki.

Kis etológiai kitérő: kompetíció, azaz versengés nem csak fajok közt létezik, amennyiben a csoport erőforrásai korlátozottak, kialakul a csoporton belüli kompetíció. Minden forrás véges. Verseny, az van.

Ha körbenézünk a közösségi oldalakon, könnyen kideríthetjük, mire a legbüszkébb a nép. A férfiak tipikus dominanciatényezői a fizikai erő (fénykép a dagadó izmokról), illetve az anyagi javak (fénykép a verdákról). Szóval az igazi alfakan továbbra is a vadásztehetségére a legbüszkébb. A nők viszont továbbra is az otthonteremtést jelölik meg legfőbb erényükként, százával töltik fel a gyerek képeit mindenféle változatos környezetben, mert az alfanőstény utódgondozásban verhetetlen. A fiatalabbak jellemzően feltöltenek képeket a barátjukról, illetve közösen pózolnak, elvégre a kapcsolat már megvan, igazából csak egy hajszál választja el őket a családalapítástól! Ha nincs pasi, marad az észveszejtő testük, hogy lássuk, igenis alkalmas arra, hogy szerezzen magának egyet.

Az egyszeri női közösségek, különösképp a véletlenszerűen alakultaké (iskolai osztály, munkahely) alapja mindig a versengés. A női traccsparti lényege az, hogy a résztvevők egymásra licitálnak. Burkolt és ügyesen elejtett utalások, hogy fantasztikus a főztöm, fantasztikus a párkapcsolatom, a pasim fantasztikus az ágyban, én is egyszerre harmincféleképp tudom kielégíteni, ezért állandóan szeretkezünk, a gyerekem okos, ügyes, szép, a házunk az hatalmas, gyönyörű és tiszta, és én tényleg annyi, de annyi mindent megéltem, annyit láttam és tapasztaltam, hogy borzasztó kialakult véleményem van ám mindenről! És mindegyik egyszerre beszél, mert fölösleges meghallgatni a másikat amíg rá nem bólint az önigazolásodra, ez az egyetlen funkciója.

Miért kell ez? Az egyszeri nő bizonytalan, állandó visszaigazolásra vár a környezetétől. Ha nem kapja meg, harsány lesz, hangos és erőszakos. Valahogy megint oda sikerült kilyukadni, hogy az önbizalom ami számít, hogy ne kelljen állandóan megkérdőjelezned az értékrended, és az az alapján hozott döntéseid helyességét, akkor értelmét veszti minden ilyen sallang.

Nincs verseny, mert mindenki egy egészen más és nagyon távoli univerzum (vö. a banális gyümölcsös üzenőfalas példával, hogy te alma akarnál lenni amikor közben nagyon jó szilva vagy), így bármilyen összehasonlítgatás csak a művileg gyártott egyen konvenciók alapján lehetséges, azokat meg hagyni kell a fenébe.

Megfelelni

2010-05-06T00:46:00.021+02:00

Első aktuális felháborodásom a mozgólépcsőn történt, rettenet sok rettenet könyv reklámfelületén gyakran járatom a napi betevő adrenalint, az aznapi ürügy A jó pasi kézikönyve című mű plakátja volt, amiről a Szülifeli Felicity Huffman-je mosolygott, vagy lehet csak bölcsen és éretten nézett, nem emlékszem, csak néztem vissza, hogy ki vagy te és mit akarsz? És bár sejtem, hogy ezt a könyvet is csak nagyon készséges barátnők fogják megvenni a kissé kopottas, és sok tekintetben kifogásolható párjuknak, hátha majd a Lynette megpimpeli a Sanyit, hogy aztán lehessen vele társasági eseményekre járni, mégis megpróbáltam elképzelni, hogy vajon az utca embere miért épp neki akarna megfelelni?
(Lehet, olyan karaktert játszik, aki ideális menyecske ott a Lilaakácban, nem tettetett tájékozatlanságból, de én csak a Transzamerikában láttam, amiben egy nővé operált férfit játszik, akibe beleszeret a saját fia... ebből már el tudtam indulni, de sokra így se jutottam)

Szóval hogy hogy jön ahhoz a Felicity Huffman, hogy bárkinek is megmondja, hogy hogy viselkedjen, hogy tutira bejöjjön a csajoknak? Hogy jön bárki is ahhoz, hogy megmondja, hogy mivel hódíthatsz, egyáltalán kinek akarnál megfelelni?

Ez a tippes-trükkös, tipikusan női kotnyeleskedés borzasztó káros szerintem.

Egyrészt mert kanonizálja az ízlést, azt, hogy mi válthat ki attrakciót, ami nem tesz mást, mint hogy rádrak egy egyen-csillogó műanyag Barbie csomagolást, ahonnan aztán integethetsz egy darabig, míg téged is észrevesznek mögötte. Megjátszás, alakoskodás, azaz trükközés, oldalgás, sunyizás. Kurvára ne legyél már a kapcsolataidban is ilyen professzionálisan sikerorientált, mert az nem arra van.

Másrészt akár csak tudatalatt is, de átad egy kívülről jövő kényszert, egy sokadikat, amit meg kell oldani, fel kell oldani, el kell engedni, időpazarlás, semmi szükség rá.

Szóval hogy pasit kéne fogni, mert a szingliség is arról szólt, hogy Carrie-ék kergették a kanokat, és már szinte kínos, hogy nincs kint az Iwiwen a ,,kapcsolatban", közben mindenki párosan pózol a horvátországi képeken, meg nagy az ágy és hideg... az, hogy jönnek a görcsök, hogy az erős kézzel fújt parfümfelhőn is átüt a félelemszag, és az ,,elriasztja a férfiakat'', az a legkevesebb, tudod, mert felkészültél, milliószor olvastad. Pedig csinosnak, okosnak mondott lány vagy, barátaid is vannak, szeretnek, mi lehet a baj?

És akkor jön a kutatómunka, magazinok az ,,Így pasizz be a nyáron" címlapokkal, önsegítő bestsellerek (Így teljesíts ki az összes létező női minőségedet egyszerre és mostazonnal, különben vénlány maradsz örökre, valamelyik ezoterikus mindenkimamájától, aki annyira NŐ, hogy bárki pöcsére csomót köt altestének kimunkált izmaival), segítőkész és jajtapasztalt barátnők, anyu, nagyi. És mindenki olyan okos, és mindenki olyan sok jó tanácsot ad, te meg meditálgatsz, gyűröd a futópadot, hogy kész legyél a bikiniszezonra, barátnőkkel ruhatárcserélő shoppingtúrára indulsz, megtanulsz főzni, otthon a Révaival a fejeden járkálsz, vagy beletanulsz a magassarkúba, csak hogy szebb és előnyösebb legyen a tartásod és kecsesebb a mozgásod. És végül becsorog a pasi, mert úgyis becsorog, te meg eredményként fogod fel, és megbizonyosodsz arról, hogy a praktikák működnek. Ha nagyon elszánt vagy, újabb projektbe fogsz, és arra kezdesz gyúrni, hogy a kapcsolat kitartson, hogy tökéletes legyen, később hogy a befogott kan végre az oltár elé cipeljen, aztán lehet trükközni a baba becsusszantásán, stb.

Boldog vagy? Nem? Hát persze, hogy nem, mert feleslegesen görcsölsz a megfelelnivágyásban, ahelyett, hogy megélnéd azt, amiben vagy. Te, és nem az a nő, amivé a külvilág formált.

Akkor vagy NŐ, ha önmagad vagy, nem akkor, ha bedobozolod magad valami előregyártott ideálba. A férfi, aki belédszeret, leszarja, hogy lapostalpúban nem tökéletes a vádlid íve, nem tudsz főzni és káromkodni is szoktál, mert így szeretett beléd.

Nem kell olyannak lenned, amilyen nem vagy.

Nem kell hallgatnod senkire, mert nem szorulsz rá.

Kamuflázs

2010-05-04T15:24:00.007+02:00

Megjelenésünk kommunikál, minden egyes mozdulatunk, rezdülésünk üzen. A leglátványosabb és legkönnyebben értelmezhető mégis a szándékolt választás: ruházat, frizura, smink. Jóesetben a legnagyobb figyelmet az arc kapja, amit egy kis kézügyességgel millióféleképp újrarajzolhatunk.

Nem csak a nagy cseppekben olvadó alapozót hordó nőtársaink sajátja, hogy smink nélkül legfeljebb a kisboltba, de még inkább oda se szívesen mennek. Hihetetlen nyomást tud begyűjteni egy arra érzékeny nő, a munkája felőrli, mert ha szimpla emberi voltában nem olyan hatékony, mint egy nagy teherbírású robot, akkor tudtára adják, hogy mennyien várnak a helyére, a média egy olyan nőképet sulykol profi világítással és retussal, aminek nappali fényben nem lehet megfelelni, minden arra ösztökéli, hogy kreáljon magának egy eladható maszkot, ami mögül érvényesülhet a világban (önmenedzselésnek nevezzük, igazából gusztustalan, de sajnos szükséges képmutatás). Ennek egy leképzett formája a sminkelés.

Az öntudatos nő a célnak megfelelően maszkírozza magát, milyennek kell lennem ma, hogy sikert érjek el?

Ha a Brad Pitt-et akarom meghódítani, értelemszerűen határozott tusvonallal macskaszemet húzok, a számon kicsit meglódul a ceruza. Ha munkába nem illik kialvatlanul menni, jóadag sárgás korrektor a szem alá, precíz alapozás a pár óra alatt gyűröttre aludt arcra, egészséges arcszínt imitáló pirosító. Kimért, rendezett, de határozott maszk az állásinterjúra, Vogue Beauty ihletésű költeménnyel nyomatékosítjuk abszolút kúlságunkat az aktuális trendi szórakozóhelyen. Mosómedve sminket hordok, mert alternatív vagyok, és hányok a normáktól.

smink abúzus, én így szeretlek!

Amit én művelek, az felér a smink abúzussal, nem rétegében, alapozót alig használok, mert nem szégyellem, hogy az arcom élő bőrből van, de a monokli szemfestésről nem tudok leszokni. Természetesen mert alternatív vagyok, és hányok a normáktól. Nem, bár soha nem fogok teljesen kiszakadni a határterületi szubkultúrákból, és ez rányomja a bélyegét az ízlésemre is, a kulcsszó a manipuláció, ha agresszívan nézel ki, azt hiszik, nem félsz. Az ilyen smink hárít, másrészt az embernek fogalma sincs, mi folyik alatta, és ez így van jól.

Újabb falak a modern ember köré, sziasztok.

Marilyn Monroe

2010-05-04T03:08:00.006+02:00

Legeslegelső ikonunk tehát a néhai Norma Jeane, gondolom teljesen sablonos és kiszámítható a nyitány, de szeretem, ha a dolgok a helyükön vannak, és Marilyn Monroe mindenképp az első helyet érdemli. Hatásában ugyanis ő az a példakép, akire a mindenkori szőke nő hasonlítani akar, vagy ha nem is pont rá, akkor egy olyan celebritásra, akire ő hatott (pl. Madonna, Gwen Stefani, Scarlett Johansson, Pink, Christina Aguilera, Britney Spears, Lindsay Lohan, Madonnát másolva jön egy következő lépcső, pl. Lady Gaga, kb a közértes Jutkáig le lehet ezt vezetni). Amikor nekem volt platinaszőke hajam, Gwen Stefani 2003-as haja volt az inspiráció. A legjobb az egészben, hogy maga Marilyn Monroe, a 30-as évek szexszimbólumára, Jean Harlow-ra akart hasonlítani, de az ő fényképével nem díszítenek borzasztó ízléses táskákat, így nincs a köztudatban.

Volt ez a szerencsétlen sorsú lány, apját nem ismeri, anyja elmebetegséggel küzd, árvaházban él, nevelőszülőknél él, akik csak a pénzért veszik magukhoz, egyébként testileg-lelkileg kegyetlenül bánnak vele, szexuálisan is bántalmazzák. Egyáltalán nem csodálkozunk, hogy komoly önbizalomhiányt épít ki, lámplázas és dadog. 1942-ben, 16 évesen otthagyja az iskolát és férjhez megy James Dougherty-hez. Két évvel később Dougherty bevonul katonának, Norma Jeane beadja a válókeresetet, és modellkedni kezd.

1948-ban szerződteti a 20th Century Fox, ekkor születik meg a Jean Harlow ihletésű, platinaszőke Marilyn Monroe. Kisebb szerepeket kapott, a karrierje beindításának érdekében készült egy naptára, amit nyolc millió példányban adtak el Amerikában. A sikert végül az '53-as Niagara c. film hozta meg, 1954-ben hozzáment a baseball sztárjátékos Joe Dimaggio-hoz, házasságuk csak egy évig tartott, Dimaggio nem tudta elviselni felesége népszerűségét, ahogy egy dokumentumfilmben hallottam a napokban, ő Norma Jeane-t akarta elvenni, ehelyett Marilyn Monroe-t kapta. Válásuk után azonban olyan barátra lelt benne, aki haláláig kitartott melette. Marilyn fizikai és pszichés egészsége is megromlik, így '54-ben otthagyja Hollywood-ot, és New Yorkba megy, ahol színészetet tanul, színházakban lép fel. Itt ismerkedik meg harmadik férjével, Arthur Miller-rel. A drámaíró intellektusa elbűvöli a színésznőt, viszonyuk előre meghatározott hatalmi viszonyokkal működik.

Millert ugyanúgy, ahogy a szakmát és a közönséget is csak a szőke bombázó szerep érdekli, azon túl folyamatosan kritizálja Marilyn-t, aki bár legjobb alakítását nyújtja (Buszmegálló, Van, aki forrón szereti), egyre mélyebbre és mélyebbre kerül lelkileg. Segíti ebben az elhibázott pszichoanalízis, ami bár felszínre hozza rengeteg félelmét, azt képtelen feloldani. Ekkor már rá van szokva a pezsgővel bevett nyugtatókra, a forgatásokra ha el is megy, órákat késik, képtelen megjegyezni a szövegét. Fizikai állapotát jellemzi, hogy több vetélése is volt ezidőtájt. Válásuk előtt Miller kifejezetten Marilyn szerepére írja a Kallódó emberek-et. Ez lett végül az utolsó befejezett filmje, a kritikusok elmarasztalták.

A megterhelő forgatás befejeztével orvosi javaslatra szanatóriumba küldik, végül a zártosztályon köt ki, oda, amitől egész életében rettegett, az örökölt hajlam miatt. Joe Dimaggio hozza ki.

Utolsó, befejezetlen filmje forgatása alatt, pontosabban ahelyett lépett fel J. F. Kennedy születésnapi ünnepségén.

A fáma szerint itt bontakozik a Kennedy-k és Monroe viszonya, erről nem tudunk és nem tudhatunk semmit biztosan. Rengeteg feltételezés és összeesküvés-elmélet született a halálával kapcsolatban. Mindenesetre a hivatalos álláspont szerint a halál oka feltehetően öngyilkosság volt, érdekes azonban, hogy gyógyszer nyomait hiába keresték a boncolás során a gyomorban... hogy mennyire általános beöntéssel előidézni a túladagolást, azt nem tudom megítélni, elgondolkodtató.

Amiért a mai napig foglalkoztat minket Marilyn személye, az a hihetetlen törékeny kettősség, ami munkált benne. Hiába volt már életében legenda, hiába volt a popkultúra bálványa, ő maga egy önértékelési zavarral küzdő, önbizalomhiányos nő volt, gyerekkorából fakadó szeretethiánnyal, és az abból következő megfelelési kényszerrel. Egyszerre volt femme fatale, egy díva, borzasztó erős szexuális kisugárzással, és egy bizonytalan, elveszett kisgyerek, akit kézen kell fogni. A reakció is kettős, amit a közönségből kivált, egyrészt rajongunk érte, imádjuk, másrészt ismerve a hírnevének árnyoldalait, nem tudjuk nem sajnálni.

Végezetül kis ajándék gyűjtés angolosoknak:

Egy dokumentumfilm hat részletben:
első második harmadik negyedik ötödik hatodik

Arthur Miller Marilynről:
első második

Marilyn Monroe utolsó napjai:
első második harmadik negyedik ötödik hatodik hetedik nyolcadik kilencedik

Az okosok romantikája

2010-05-03T15:21:00.007+02:00

Mert ilyen kibúvók léteznek, senki se gondolja át, csak mondja, magát hűtve le, vagy épp téged vigasztalna. Kislányként rengetegszer törték össze a szívem ezek a vakon szeretett kis paraziták, akkor kijózanítóan, ugyanakkor borzasztó elkeserítően hatott a nagymonológ a szerelem hiábavalóságáról. Azt hiszem ismerjük, a racionalizmus védőbástyái ezek a közhelyek, amit mindig egy kicsit bizalmaskodva adnak elő a férfiak, gálánsan kiterítik a lapjaikat, és megosztják a nagy férfititkot az ellenséggel.

Ne búsulj, a szerelem csak kémia! Az evolúció diktálta beléd a fajfenntartás miatt, emiatt ne bolondulj már meg! Adrenalin, endorfin, dopamin. Oxitocin. Megeszel egy tábla csokit, és puff, szerelmes vagy. Megiszol három csésze kávét, és szerelmes vagy. Az állapot úgyis véges, mert a brit tudósok azt mondják, csak két évig tart, mert utána már nagyon megterhelné a szervezetet ez a feszített állapot.

Egyébként is, tudtad, hogy a szerelmet a romantika találta ki? Romantika, mint a XIX. századi korstílus. Megengedőbb források szerint a középkor és a lovagok találmánya. Előtte nem létezett, láthatjuk tehát, hogy ez egy teljesen fiktív folyamat. Egyébként is nézzünk csak körül. A szüleink szeretik egymást? Ismersz olyan párt a környezetedben, akik tényleg, megjátszás nélkül és őszintén szeretik, szerelmesek egymásba? Ha volt is szerelem, már nincs, már csak az ipart szolgálja, a szerelemipart, ami csak egy apró ága a nagy, hedonista boldogságkereső iparnak. Olyan sok könyvet el lehet adni, meg a virágosok Valentin-napon, meg intimgyanta, meg minden.

Mi erre az adekvát reakció? Üvöltsek, mert barátunk lelkét ezek szerint mégiscsak a teste formálja, és nem fordítva, egyáltalán hogy képes magát komolyan és meggyőződéssel kémiai reakciók sorozataként definiálni egy gőzölgő-párolgó húskupacban?

Vagy csapjam agyon az Ovidius összessel?

Csaj, mell

2010-05-01T20:12:00.004+02:00

Ha az a fontoskodó pina típus lennék, akinek az agyára ment az ösztrogén, most biztos nagyon fel lennék háborodva. Inkább érdekességként, illetve embertársaink abszurditásának humorértéke miatt mutatom ezt a virtuális objektet, ez nem photoshop:

Nőművészet

2010-05-01T19:35:00.003+02:00

(Mindenképp szükségét éreztem egy átfogó, nőművészetet definiáló posztnak, mielőtt az egyes művészek munkáiról írtam volna, napokig gyűjtöttem az anyagot, míg megtörtem. Képtelen vagyok úgy írni a témáról, hogy ez a szöveg létezik, minden egyes karakterem szégyelli magát, ha visszakeresem. Úgy döntöttem tehát, hogy jobb, szebb, és informatívabb megoldás, ha nagyon prózaian egyszerűen bemásolom az egészet. Az alábbi szöveg a creative commons jogvédelme alatt áll, bizonyos feltételekkel szabadon terjeszthető)

nőművészet

Olyan, nők által művelt művészeti tevékenység, amely a nők önreflexiójával, ill. a női identitás és a nők reprezentációjának kérdéseivel foglalkozik. Megkülönböztetendő a pejoratív csengésű "női művészettől", amely kifejezést a 19. században a műfajok hierarchiájában alacsonyabb rendűnek vélt, nők által művelt művészeti tevékenységre (pl. hímzés) alkalmazták. Nem azonos a "feminista művészettel", amely történeti kategória, s amelyen többnyire programszerű, a patriarchális társadalom művészeti berendezkedésével szembenálló, a feminizmus ideológiáján alapuló művészet értendő. Nem köthető egyetlen stílushoz vagy műfajhoz sem, hanem azok sokfélesége jellemzi. A 70-es évektől a patriarchális társadalom értékrendje szerint szerveződő művészeti világban, a festészet és szobrászat primátusára és a formai innováció elvére épülő berendezkedésben helyüket kereső nők a marginalizált területeken (alternatív intézményekben) és műfajokban (performansz, land-art, fotó, videó) tudtak megjelenni, ill. a műfajhatárok átlépése jellemzi tevékenységüket. Jelentős szerepük volt a modernista paradigma lebontásában. Az első harcos generáció azokat a formai jegyeket kereste, amelyek "esszenciálisan" hordozzák a női princípium jegyeit (Miriam Schapiro, Judy Chicago). Szerintük ilyenek a kör-, ill. gömb (félgömb), a centrális elrendezés, a rácsszerkezet alkalmazása, a repetitív, ill. részletező jelleg, ellenpontozás a kint és a bent között stb. Lényegében biomorf, a női testből derivált, erotikus, szexuális jelleggel bíró, öntudatlanul felszínre törő formákról, ill. a női szexualitás művészeti egyenjogúsításáról van szó. A kiindulást Simone de Beauvoir (A második nem) azon kitétele jelentette, mely szerint a férfi által megteremtett ideális nőképben a női test, a férfi szexuális vágyának passzív tárgyává (object of desire) válik. A kívülről meghatározott testi identitás helyébe a korai feminista művészek a nő saját testi tapasztalatait, érzéseit és vágyait helyezték (Hannah Wilke, Carolee Schneemann). Radikálisan szembeszegültek a nyugati civilizáció idealizált női testképével, az aktfestészettel, s a női test korábban tabuként kezelt vonatkozásait – menstruáció, terhesség, szülés, öregedés stb. – emelték művészetükbe a női test és szexualitás önkifejezésére szolgáló képzőművészeti nyelv megteremtése érdekében. A női (nemi)szervek ebben az összefüggésben úgy jelennek meg, mint a férfi dominanciától való függetlenedés emblémái. A hatalommal bíró női előképek felmutatása motiválta az ún. "Istennő-mozgalmat", melynek képviselői Jung kollektív tudatalatti- és archetípus-elméletével felvértezve visszanyúltak matriarchális kultúrákba szimbólumok, formák, témák után kutatva (Nancy Spero). Részben az ősi mitológiákban női konnotációval bíró természettel, földdel és termékenységrítusokkal való azonosulás táplálta a galériák világából kivonuló performanszokat s land-art munkákat (Ana Mendieta, Betsy Damon, Mary Beth Edelson, Mary Fish, Mary Miss), és ösztönözte áttételesen az organikus anyagok használatát is. Részben közösséget vállaltak a hagyományos művészeti értékrendben alacsonyrendűnek vélt és a nőkkel összekapcsolt tevékenységekkel, tulajdonságokkal (dekorativitás, ornamentika, házilagos anyagok, technikák stb.), és beemelték azokat a magas művészeti tevékenységbe (Miriam Schapiro). Kiterjesztették ezt a populáris kultúrába sorolt, ill. művészeten kívüli, és a női nemi és társadalmi szereppel összekapcsolt anyagokra, tevékenységekre, tárgyakra is. A párhuzamosan megszülető feminista művészettörténet-írás (Linda Nochlin, Lucy Lippard, Griselda Pollock, Mary Garrage, Norma Broude) célja az volt, hogy az elfeledett, "hiányzó" női életműveket feltárja; beillessze azokat a művészet történetébe, ill. kimutassa azokat a "disszonáns" elemeket, amelyek ellene hatottak a mindenkori kánonnak és normarendszernek, és aminek következtében alkotóik marginalizálódtak. A 80-as évekre a mozgalom erejét vesztette. A második generáció tagjai elhatárolódnak a biológiai determinizmus elméletétől. Szerintük az "esszenciális" jegyek kutatásával az előző generáció tagjai belesétáltak a patriarchális berendezkedés csapdájába, mely éppen az anatómiai és pszichológiai különbségekkel érvelt a nők társadalmi alárendeltségének legitimálásakor. A második generáció szerint a "gender" (társadalmilag meghatározott nemi szerep) a hatalom produktuma, a mindenkori hatalom által konstruált, s így inkább politikai, semmint biológiai kérdés. Művészetük erősen konceptuális indíttatású (Cindy Shermann, Barbara Kruger, Jenny Holzer stb.). Az a kontextus foglalkoztatja őket, amelybe többek között a nemi szerepekkel kapcsolatos klisék, sztereotípiák (Kiki Smith, Helen Chadwick) is beépülnek. Saját feladatukat ezen építmények "dekonstrukciójában" látják. A 90-es években színrelépő nemzedék tagjai nem hisznek a stabil, rögzített nemi identitásban, és a kollektív fellépésben, így individuális stratégiákat követnek. Harcosság, kritikai él helyett finom irónia, ambivalencia, lágyabb, személyesebb hangvétel, könnyedség jellemzi őket. A legfiatalabbaknál jelentős szerepet kap a pop-kultúrával való kapcsolat (Mariko Mori). Az önmegismerésben, identitáskeresésben nagy szerep jut a pszichológiának, a metaforikus fogalmazásnak, az életrajzi elemeknek, a köznapi élményeknek, a narrációnak (Pippilotti Rist). A korszak egyik központi témája a test, a testi identitás, a test reprezentációjának vizsgálata. A nők által alkalmazott nyelv beépül a művészeti köznyelvbe, s felhagyva szektás különállásukkal – a feminista titulussal is, tekintve, hogy a különbözőség, a sokféleség s nem az azonosság, ill. nemi szolidaritás (sisterhood) hangsúlyozása vált fontossá és időszerűvé – megtermékenyítőleg hatnak a művészeti lét egészére, illetve ösztönzőleg az egyéb szubkultúrák (faji, etnikai közösségek, különböző szexuális orientációjú csoportok) önérvényesítő törekvéseire. Magyarországon 1945 és 1949 között a háború élményének feldolgozása, a "tiszta" művészetbe, a közösség eszményébe vetett hit minden egyéb viszonylatot háttérbe szorított. A fordulat éve után pedig a hivatalos művészet ellenében szerveződő progresszív, avantgárd művészet ellenzékiségének rendelődött alá minden más önérvényesítő hang. Nem csak a nemi identitással, ill. a nemek társadalmi szerepével kapcsolatos elméleti diskurzus nem gyűrűzött be hozzánk, de olyan tudatos művészeti mozgalom sem szerveződött, mely ezt a problémát tűzte volna zászlajára. Az itthon dolgozó művészek körében a női identitás kérdését tudatosan felvető, elméleti alapozottságú életművek nem születtek. Számos életműben mégis feltárhatók azok az elemek, melyek szerint a nőművészeket foglalkoztatta saját helyük kijelölése, önmeghatározásuk. Anyaghasználatukban, attitűdjükben, műfajaikban, témáikban párhuzamot lehet vonni a nemzetközi jelenségekkel. A művészi pályájukon a két világháború között elinduló generáció nőtagjai közösséget vállalva az » Európai Iskola céljaival, a modern, avantgárd hagyományokat akarták rehabilitálni. A személyességet és saját közvetlen életélményeiket háttérbe szorítva, többnyire az absztrakció jegyében alkottak. Jóllehet mindeddig művészetük interpretálásában nemigen jelent meg az identitás kérdése, életművük későbbi szakaszaiban, önarcképekben (Anna Margit), önmaguk elrejtésében (Vajda Júlia), a formák, anyagok, a természet használatában (Szántó Piroska, Forgács-Hann Erzsébet, Lossonczy Ibolya) határozottan fellelhetőek a női nézőpontok. A náluk fiatalabb Ország Lili már az élettörténete, az emlékezés és zsidó kulturális öröksége köré építette életművét. Schaár Erzsébet témáiban a populáris kultúra felé való nyitás részeként megjelennek hétköznapi női témák (kozmetikusnál, tükör előtt). A következő generáció képviselői az ellenzéki, avantgárd alapon szerveződő férficsoport dominanciáját elfogadták, saját női identitásukra csak jelzésszerűen utaltak. Keserü Ilona a női testre utaló gömbölyű formákat még rejtve ábrázolta. Maurer Dóra rézkarcain érzéki hatású, tapintási képzeteket keltő, nemi szervek formáját sejtető növényi vegetációt ábrázolt. A második világháború után a nők első csoportos fellépése nem a képzőművészetben, hanem a "kísérleti textil" területén (Velem) történt. A textil emancipációjában többen a nőiséggel hagyományosan megfeleltetett természethez fordultak (Gecser Lujza), természetes anyagokat, energiákat alkalmaztak. Mások a természet romboló erőinek tették ki alkotásaikat (Bajkó Anikó), vagy a textilkészítés eljárásait kiterjesztették a környezetre, a hétköznapi élet tárgyaira, anyagaira (Lovas Ilona). Szenes Zsuzsa a lenézett női kézimunkával egy-egy jellegzetesen férfias, erőszakhoz kötődő tárgyat (gázálarcot, őrbódét) alakított át szimbolikusan. A geometrikus formák meglágyítása, "feminizálása" jellemzi Szilvitzky Margit, Kelecsényi Csilla és Gulyás Kati munkáit. A női identitás és a saját test vállalásának igénye is először a 70-es évek második felében, néhány nőművész énfotózási akciójában fogalmazódott meg (Lovas Ilona, Kele Judit). Drozdik Orsolya korai performance-aiban a nő nézőpontjából látott női testtel foglalkozik, míg aktrajzaiban a férfi alkotó és a női modell viszonyt elemzi, a nő mint alkotó hiányára reflektál. Munkássága New Yorkban bontakozott ki és része a nemzetközi nőművészetnek. Berhidi Mária korai szobrai a kívülről és belülről látott nőképpel, a nőkkel kapcsolatos konnotációk vizuális megjelenítésével foglalkoznak, de a maguk korában nem kaptak nyilvánosságot, minthogy a hazai diskurzusba nem illettek. El Kazovszkij a 80-as évek meghatározó trendjének, az » újszenzibilitásnak egyetlen nőtagja "magánmitológiájának" maszkja mögé rejtette összetett nemi identitását. A rendszerváltás után az ellenzéki, avantgárd művészeti stratégia érvényét vesztette, és lehetőség nyílt a korábban viszszaszorított művészeti attitűdök felszínre jutására. A 90-es években megsokszorozódott a képzőművészeti pályán maradó aktív nők száma. Művészeti felfogásukban, anyaghasználatukban, eszközeikben közel állnak a nemzetközi színtér rokon megnyilvánulásaihoz. Többek között Benczúr Emese, Csáky M. C., Deli Ágnes, Eperjesi Ágnes, Imre Mariann, Kámán Gyöngyi, Nagy Kriszta, Németh Hajnal, Németh Ilona tevékenysége révén nálunk is bekerültek a képzőművészetbe a vizuális nyelvi kifejezést gazdagító új technikák, műfajok, s főleg egy olyan új szemlélet és gondolkodásmód, újfajta érzékenység, közelítésmód és közlendők, melyek a művészet egészére megtermékenyítően hatnak, ill. amelyek segítségével a műalkotás addig burkolt, vagy fel nem ismert rétegei bonthatók ki, amelynek megközelítését az egyoldalú avantgárd, ill. modernista örökségből származó formai interpretálás nem tett, nem tenne lehetővé.

Irodalom:
Vízpróba. Az Óbudai Társaskör kiállítássorozata (szerk.: [[CAPS]]Andrási G.[[/CAPS]]; [[CAPS]]András E., Bán Zs., Kováts A., Sturcz J.[[/CAPS]] tan.-ával), Budapest, 1995
[[CAPS]]András E.[[/CAPS]]: Fájdalmas búcsú a modernizmustól. Az átmenet időszakának terhei, in: Omnia Mutantur, a XXVII. Velencei Biennálé, Velence (kat.), 1997.

()

Forrás: Artportal, Enciklopédia Kiadó

Tömegközlekedési tippek neurotikusoknak

2010-04-30T13:33:00.001+02:00

Féléves tél után, pár hetes köhögő próbálkozás után (lásd: modern magyar tavasz) beköszönött a kánikula. Hirtelen több réteg ruhától szabadulunk meg, megfosztva magunkat a másodlagos nemi jellegünket takaró védőrétegektől, felkínálva magunkat az ~~elismerő~~ illetlen tekinteteknek, keresetlen bókoknak.
Ezeken egy nő jóesetben elegánsan felülemelkedik, azonban még a legelszántabb maximalisták is ingadozó teljesítménnyel működnek, akadnak napok, amikor legszívesebben megkergetnénk a lokális falubikáit amikor a robogó Ladából kilógva bókolnak a ,,Szevasz, megbasználak!'' köszönéssel. Ezt nyilván nem tehetjük, amennyiben nem akarunk hülyét csinálni magunkból, ugyanúgy hasztalan, szintén lealacsonyító megnyilvánulás ugyanabban az alpári stílusban visszaszólni valami nagyon frappánsat. Nem éri meg.
A másik meg az egészséges félsz, amit a romló közbiztonságban érez a nő, estefelé szeretnénk minimalizálni a lehetőségét egy esetleges támadásnak.

Amit tehetünk, hogy igyekszünk megelőzni a hasonló helyzeteket, így amikor veszélyesen kicsípjük magunkat, és veszélyes terepen járunk (metró, külterületek, aluljárók) nem árt, ha van nálunk:

egy nagyobb méretű kendő, vagy sál, a dekoltázs takarására

bő pulóver, ami elrejti a felsőtestünket (este már úgyis hűvös van)

XXL napszemüveg nappal, babaarcunk álcázására

hajgumi az erotikusan pöndörödő lobonc megfékezésére

ha van lehetőség átöltözni, sokat számít egy átlátszatlan, semleges színű (fekete, szürke) harisnyanadrág, ha napközben a combokkal hivalkodtunk

különösen veszélyes terepre meg lehetőleg ne csattogjunk tűsarkúban, mert lehet, hogy futni kell, egy pár apró balerina mindig elfér egy közepes méretű táskában

Viselkedésünkben továbbá kerüljük a feltűnést, ne válaszoljunk a provokációra, kerüljük a kétes külsejű alakok tekintetét. Ha nagyobb, fenyegető férficsoportot látunk, keressünk kerülőt, ha nincs, tagadjuk meg a szemkontaktust.

Nagyon sok múlik ugyanis ezen a kicsi odafigyelésen.

A békakirály

2010-04-27T23:30:00.005+02:00

Gyerekkorunk egyik slágere ez a Grimm klasszikus, és mint minden jó mese, tartalmaz olyan rejtett jelentéseket, amik a tudatalattiban dolgoznak, Grimmék esetében a felnőttéválás problémakörre készíti fel a gyermeket, mondják az okosok. Nem tudom, szabad-e Piroskát Ödipális problémákkal gyanusítani, igazából szerintem a Freudi szemlélet felett is eljárt az idő, nem is célom ilyen szempontból vizsgálni a témát, vagy belemagyarázni mindenféle mögöttes üzenetet. Elindult viszont egy asszociáció-lánc, amiről szerintem érdemes írni.

Van először is egy félrefordított mesénk, A békakirály, aminek a tetőpontja úgy él a mai köztudatban, hogy a királylány megcsókolja a békát, az királyfivá változik, és azon nyomban feleségül is veszi, szóval a kis rosszért nagy jót kap. A női magazinok tipikus visszautalása társkeresés problémakörben, hogy bizony sok békát kell végigcsókolni, míg megtaláljuk a királyfit. És ott a kissé obszcén csúfolódás is, a ,,húzd ki a répát, csókold meg a békát" valamint anyanyelvünk gyakori szófordulata a békát lenyelni, amikor el kell fogadnunk valamilyen kellemetlen tényezőt. Szinte önkételenül jut eszünkbe ilyenkor, hogy a fellációról is lehet szó.

De mielőtt elvadultak volna a gondolatok, fel kellett lapoznom az eredeti művet, hogy tisztázódjon hogy tulajdonképp hogy, és miért került sor erre a csókra. Nem került! A mesében a királylány aranygolyóját a kútból felhozó béka csak annyit kér a királylánytól, hogy emelje fel magához, etesse saját tányérjából és altassa az ágyában. Ennek egy túlzása, vagy átköltése az, hogy a királylánynak a szájával kéne illetnie ezt a visszataszító kétéltűt.

A béka azon túl, hogy egy olyan dolog, amitől a kislányok általában undorodnak és félnek, Egyiptomban, mint vízközeli állat, termékenység szimbólum is. Aztán nézzük meg a szegény ebihalat :)
Az is érdekes motívum, hogy az alaphelyzet, hogy a királylány aranygolyója (ami egy kedves játék neki, mert igen megsiratja) beleesik a kútba. A kútnak van egy olyan tulajdonsága, hogy mélyen törekszik lefelé, a föld alá. Lent az alantas dolgok vannak, a tisztátalan vágyak, Pokol, stb. Szóval vágyaink tárgya a kút mélyén csücsül. A kút ezen kívül - mint egy nedves, üreges képződmény - lehet a női nemi jelleg megfelelője, a békának alá kell merülnie a kútba, hogy a királylány kedvére tegyen. A királyány persze kész a béka bármilyen kívánságát teljesíteni cserébe, oda is ígéri magát a béka szolgálatára. Amikor persze be kéne váltania az ígéretét, elszalad. Azt gondolja magában: ,,Hogy lehetne pajtásom, ha egyszer odalent kuruttyol a vízben?" A mese végén aztán amikor a béka már a királylány ágyába kívánkozna, elszakad a cérna, hősünk kénytelen a falhoz vágódva herceggé változni (a wikipédia szerint a transzformációs varázst szenvedő hercegekkel sokszor sokkal durvábban is bántak, volt hogy le kellett fejezni a delikvenst, hogy kívánatos formába hozzuk). Az egyik angol változat királylánya a legtürelmesebb, ő háromszor is együtt alszik a békával, míg egy reggel a herceg mellett ébred, a magyar változatban épphogy az ágyneműt érinti a kétéltű, máris átváltozik.

Az egész annyira hasonlít egy kamasz vívódására. A fiúkkal már nem versengünk, nem irtózunk tőlük, kifejezetten keressük a társaságukat, sután beléjük szeretünk, vagy játszunk velük, randizgatunk, csókolózunk, de még mindig megvan a félsz. Mert már mocorognak a hormonok, és fogalmazódnak meg konkrét vágyak, de ott a megfelelni vágyás, meg a felnőtt világ nyomása, hogy ha jól csinálod, az komoly érdem, de hogy csinálnád jól, amit még soha nem csináltál? Mert könnyen legyintenek a tapasztaltabb barátok, hogy gyakorlat teszi a mestert, gyakorlat nélkül mégis mi van? Maga a szex egy egész egyszerű műveletnek tűnik, a egyébként is egy passzívabb szerepet gyakorol a legtöbb felállásban, attól sose féltem. De az orális szextől, attól borzasztóan be voltam rezelve, eleve egy lámpalázas, önbizalomhiányos tini voltam, egy hímtaghoz hozzányúlni olyan volt, mintha kilöktek volna a színpadra, vagy kihívtak volna felelni. Meg az ilyen borzasztó veszélyek, hogy mi van ha fogazok, és akkor még nem beszéltünk az öklendezési reflexről. Az ártatlanság ott vész el, ahol az öklendezési reflex.

A valaha volt legkedvencebb sorozatomban, a Sírhant művekben hangzik el az egész sorozatban magát kereső Claire-től, hogy szeretne leszbikus lenni, mert akkor nem kéne ismeretlen szervekkel bajlódnia. A meleg bátyja, David azt feleli erre, hogy mind ismeretlen, ami nem a sajátod.
Valami hasonló jelenségre épülhet a tizenévesek párválasztási trendje is. Oké, a tizenéves fiúk még aligha lehetnek férfiasak, se tartásuk, se izmaik, se arcszőrzetük nincs érdemben, azonban megfigyelhetjük, hogy a legnépszerűbbek jellemzően kissé femininek, vegyük például a Magyarországon érthetetlen módon még mindig töretlen emo lázat a törékeny alkatú, vasalt hajú, hétvégente sminkelt, festett körmű ideáljaival. De még a Hajógyári szigeten dorbézoló másik oldalon is befigyel a rózsaszín póló, strasszköves fülbevaló, és egyéb metroszexuális kiegészítők. Valahol tudat alatt érezhetik a lányok, hogy az ilyen fiúkkal nagyobb a közösség, így hozzájuk vonzódnak. A fiúk előtt meg jellemzően egymással csókolóznak, igazából alig ismerek olyan korombeli nőneműt, akinek ne lettek volna ilyen korai leszbikus megnyilvánulásai. Ez persze nem igazi biszexualitás, egyedül azt jelenti, hogy még nincsenek kész az ellenkező nemre.

Persze problémázni nem szükségszerű, bőven van olyan gyerek, aki még tudatára se ébred, máris felcsinálták (filmipari vetülete a típusnak Selma Blair a Kegyetlen játékokban).

Most, nem is olyan távol a kamaszkortól tudom, kedves kislányok, hogy valóban gyakorlat teszi a mestert, azaz az egyetlen félnivaló a félelem maga. Az együttérzésen kívül mást én sem adhatok.

Misztikum

2010-04-26T21:32:00.007+02:00

Mindig tudtuk, hogy az asszony nem ember, az asszony az boszorkány. Én is mindig megkapom az emberemtől, megragadja a hajam a tarkómnál, és azt mondja, büdös boszorkány. Ilyenkor örülök, van a nőben egy varázs, egyfajta magnetizmus, amit a férfi így fogalmaz meg. Persze azon túl, hogy az átlag, egyszeri nőt valamilyen szinten biztosan foglalkoztatja az ezoterika, nyilván nem operálunk mind aktívan a földöntúli erőkkel.

Mr. Anton LaVey játszik. Erről most nem lesz szó.

Mint minden misztikus megnyilvánulás, a keresztény egyház térhódításával elítélendő és ördögi vonásnak számított a nő ezen principiuma. Az 1484-es pápai bullával megkezdődött a boszorkányüldözés, 1794-ig több ezer nőt küldtek máglyára boszorkányság vádjával. Ettől ma már nem kell félni, sőt, az újpogányság terjedésével különböző előmelegített trendekbe is beleülhetünk, egyedül az idősebb bigott szomszédok fognak rajtunk megbotránkozni, ha az ablakba tesszük meggyőződésünket (ne tegyük, ne ezért, azért, mert magánügy).

A hétköznapi misztikum azt jelenti, hogy nem kötünk mindent a szignifikáns egyedünk orrára. Persze a jól működő, intim párkapcsolat egyik alapköve a bizalom, hogy bármit megbeszélhetünk a párunkkal. Ez egy lehetőség, amivel jó, hogy élhetünk, de egyáltalán nem kötelező, és nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy érdemes. Sok nő nyilatkozik úgy a kedveséről, hogy egyben a legjobb barátja is, és a kapcsolatuk így kerek.
Én úgy gondolom, a szerelemnek, párkapcsolatnak van egy olyan feloldhatatlan ellentmondása, hogy bár megvan a bizalom, és a másik az az egyetlen másik, akire mindig és mindenben számíthatok; ő az egyetlen, aki olyan erős hatással van a lényemre, hogy egyszerűen képtelen vagyok vele megbeszélni azt, amivel ő hat rám. Másrészt ő nem a barátnőm, akivel az alja női mocsokságokat felszabadultan meg tudnám vitatni. Nem is kiváncsi rá, ne is legyen.
Én meg nem akarom ezzel megerőszakolni a tudatát.

Nő és alkohol

2010-04-26T17:00:00.002+02:00

Ihat-e a nő?
Hát persze! Akár a sárga földig is leihatod magad, feltéve ha betéve tudod a részeg nő etikettjét. A részeg nő etikettjét nem ismerő részeg nő ugyanis igen rút látvány!

Inni szigorúan csak akkor szabad mások előtt, ha a tapasztalat azt mutatja, hogy a szükséges méltóság megtartásához még marad elég kontroll. Az ilyen kvalitásokkal bíró nő nyugodtan berúghat, az alkohol csak beszélteti, pirongatja, és legyűr pár felesleges gátlást, ezért bőven lehet bolondulni. Bátran alapozzuk tehát esténket néhány pohár borral, jó szórakozást!

Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, és nem bírjuk az alkoholt sincs minden veszve, csak válogassuk meg a társaságot és a helyszínt.

Ezesetben korlátozzuk tehát a jelenlévőket a közvetlen barátokra, kellőképpen intim viszony esetében a pasi is megengedett (feltéve ha látott már egysmást, azaz mindenféle cudar élethelyzetben is sikeres volt az összecsiszolódás), és lehetőleg maradjunk a négy fal között.

Semmiképp se keveredjünk laza ismerősök, haverok, iskolatársak, munkatársak közé, illetve az utcára. Ne riogassuk a jóérzésű embereket azzal, hogy kontroll nélkül hülyét csinálunk magunkból. Pezsgősüveggel a kezünkben, keresztbeálló szemmel botladozni nem menő, nem szexis, hanem minősíthetetlen és éretlen magatartás, egy nő ilyet nem engedhet meg magának (és ha becsúszik is bűnbánatba fordul, esküdözik, hogy soha többé nem iszik és szégyelli magát, természetesen :D).

Végezetül, ha már megtörtént a baj, ne tetézzük azzal, hogy másnap világgá kürtöljük, hogy hogy inzultáltuk ~~full bebaszva~~ illuminált állapotban a vécésnénit a Zöld Pardonban.

A szegény ember erotikája

2010-04-26T13:21:00.001+02:00

Plasztik-hűvös, kemény, agresszív, eltúlzott. Swarovski csillogású luxus. Póthaj. Folyton utazik a nagy jólétben, napbarnított. Státuszvédő aranylánc, gyűrűk, elasztán Armani felsőrész, csálé Chanel logó a műbőr csizmán, táskán, valami mindig kilóg. Nem szólal meg, de szinte könyörög a szatírnak a buszon, hogy dörgölőzzön hozzá, és minden egyes alkalommal meglepődik. Amerre csak jár, munkások potyognak a házakról, ő korunk nőideálja.

Voksán Virág gázsprével fegyelmezi a szatírt

Honnan jön ez a baltával faragott nőképünk? Létezik egy olyan etológiai fogalom, hogy szupernormális inger. Ez egy eltúlzott, a normálisnál hatékonyabb választ kiváltó inger, emiatt működnek az óriásplakátok is. Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szupernormális inger korát éljük, hiszen akkora hatászajban élünk, hogy a figyelemfelkeltéshez elengedhetetlen a túlzás. Ez tükröződik az ízlésen, ezáltal a szexuális preferencián is, így termelte ki a társadalom a szupernormális inger emberi manifesztációját, a műnőt.
A műnő boldogan bevállalja a szextárggyá való aljasulást, rá is tesz még egy-két lapáttal, a egész eszköztára erre van kihegyezve. Továbbá ez az az attitűd, ami miatt szégyentelenül rohan a fajta krémje a nyilvánosság elé, tévébe, Playboy-ba, felnőtt filmekbe, stb., elárasztva a médiumokat plasztik szépségideáljukkal: naponta milliók retinájára ég a Fókuszban levetített szilikonkebel.

A szellemileg tunya ,,szegény ember'' pedig ebből táplálkozik. A gyereke erre szokik rá. Ugyan kinek kell a kissebb, nem szabályos gömb alakú mell? A fehér bőr, a festetlen haj? Az ,,ápolatlan'' csutka köröm? Egy arc, rétegelt alapozó és a klasszikus ,,füstös'' szemfestés nélkül? Szőr szemöldök? Ugyan már. A szőr undorító, mindenhol. A haj meg a szempilla nem ér, egyik se a sajátom. Csoda az a kamasz, akiben nem ver gyökeret valamilyen szinten a frusztráció ezek miatt (bővebben erről majd később).

A külső anomáliáin kívül viszont sokkal súlyosabbak a viselkedésben megnyilvánuló túlzások, amik átírják a jelenkor szexuális normáit. Ez a szegény ember erotikája.
Legyek maradi, de az erotika nekem egy olyan leheletfinom hatást jelent, ami szinte lavinát indít a helyzetnek megfelelően túlfűtött és kihegyezett érzékelésben. Ami ma a tömegeknek erotikának számít, az egy szörnyen olcsó és offenzív jelenség. Természetellenes és abszurd.
Valahogy úgy tudnám szemléltetni, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a kedvesed érzékien megharap, vagy érzékien rádhelyez egy medvecsapdát. A műnő csak azoknak szexi, akiknek az Axe jó illatú, akik a péniszüket egy drágább autóval vélik sikeresen megtoldani, akiknek eszükben sincs megkérdőjelezni a trendeket, normákat, vagy úgy egyáltalán bármit.

Kedves uraim, gyomortájt, vagy ágyéktájt mozdul?
Vagyis: sunáznád?

Mit-miértek

2010-04-26T12:30:00.000+02:00

Legelől az ócsárlás, a nő szerencsétlen helyzete napjainkban.
Megállíthatatlanul tör be a tudatunkba az általános, azaz többnyire üzleti érdeket képviselő, eladható nőkép, magazinfronton megteremtik a nőt (Elle), aztán baltával nekiesnek (Cosmopolitan), kozmetikumfronton ránkkennének mindent.
Nőnek lenni a fogyasztói társadalomban egyenlő egy fogyasztói attitűddel, amit megszámlálhatatlan termék igyekszik kielégíteni. Másik oldalon a mamagésák, a spirituálisan képzett, ámde ordenáréan szabadszájú női szócsövek nemzedéke, őket meghallgatjuk, de sose fogunk azonosulni velük, mert azért van bennünk egy egészséges viszolygás. Anya meg már rég nem segít, őt még nevelték volna, de nem érdekelte, aztán kamaszodik a kislány, és anya értetlenül széttárja a kezét.

A XXI. század amúgy is milliószor megerőszakolta és kifacsarta a női szerepeket, a férfi nem férfi már, sírunk, a nő nem nő, az egyszeri nő bizonytalan, és a modern világ megtagadja tőle az érdek nélküli útmutatást.

Hiánypótló blog következik tehát, érdekmentes szépelgés nélkül, mérsékelt obszcenitással.

Borzas a cicus?
	csupasz
	kicsit
	hajaj!

pollcode.com free polls